Kövess minket

Hiphop

Gene Simmons a KISS-ből alig várja, hogy a hip-hop eltűnjön a föld színéről

A gitáros-énekes nem rajong túlzottan a rapért…

Megosztva

Az öregecske, egykori festett arcú KISS tag az utóbbi időben több, kimondottan érdekes vagy inkább gusztustalan nyilatkozatott tett a nagy nyilvánosság előtt. Most, egy Rolling Stones interjúban, a rap zenét kezdte szapulni.

„Alig várom a hip-hop halálát” – kezdte Simmons. „Tíz éven belül, egy új stílus fogja a rap helyét átvenni a zenében. Nem tudok azonosulni ezzel a stílussal, nincs meg a kulturális hátterem hozzá, hogy gengsztereket csodáljak, én nem az utcáról jövök…” – folytatta a rock veterán.

Ha ez még nem lenne elég, azért is kritizálta a műfajt, mert szerinte nem elég szöveg centrikus (sic!), és hiányzik belőle a dallamosság is, ami pedig minden zene alapmotívuma kellene, hogy legyen.

Ezeken, a nem túl elegáns kijelentéseken, azonban mi már meg sem lepődünk. 2014-ben is intézett egy hasonló kirohanást a rapperek ellen (akkor, amikor Grandmaster Flash-t beválasztották a Rock Hallhatatlanok Csarnokába). „Nem játszanak gitáron. Csak zenét mintáznak és szövegelnek rá. Ez nem zene, mégcsak nem is énekelnek” – mondta akkor.

Nem tudjuk, hogy csupán beszedett-e valamit az öreg, vagy próbál a címlapokra kerülni, de innen is azt üzenjük neki: Gene, proteck ya neck!

(RollingStones nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés