Kövess minket

Aztaa

Hong-Kongban megvertek egy mozizót, miután elspoilerezte a Bosszúállók: Végjátékot

Legyen ez intő példa: ne spoilerezzétek el a Végjátékot!

Megosztva

Forrás:

A Bosszúállók: Végjáték nyitóhétvégéjének számai beváltották a film köré felépített gigantikus hype-ot, hiszen a nyitónapon már 156.7 millió dollár özönlött be az amerikai pénztárakba, ezzel megdöntötte a Star Wars: Az Ébredő Erő rekordját (119 millió dollár). Ehhez még hozzájön a kínai piacon összegereblyézett 102 millió – a nyitóhétvége számait kb. 650 millió dollárra becsülik, ami 9 millióval lenne több, mint a korábbi rekord (ezt a Bosszúállók: Végtelen Háború tartotta/tartja). Ezek mind rekordszámok, amiken korántsem lepődünk meg, a filmet elképesztően nagy várakozás előzte meg.

Annak rendje és módja szerint az internet bunkóbb része elkezdte gátlástalanul szétspoilerezni a filmet Redditen, Twitteren és egyéb közösségi média oldalon, így fosztva meg az első, tudatlan átélés lehetőségétől a rajongókat. Amikor ezt Kevin Feige, a Marvel elnöke meghallotta, elítélően nyilatkozott a jelenségről és megkért mindenkit, hogy ne rontsák el mások örömét a lényeges részek felfedésével. Az már más kérdés, hogy a kínai premier után egy óra sem kellett, hogy a mozis változat a neten landoljon és bárki letölthesse otthon – már aki sajnál kiadni érte kb. 2 ezer forintot és inkább nézi az otthoni tévéjén pocsék minőségben. A spoilerezést rendre kerülték az emberek, megjelent a #DontSpoilTheEndgame hashtag is, szóval nem lehetetlen eljutni a moziig anélkül, hogy bármit is megtudhassunk a történet főbb részeiről.

Ám, ha teljesen szűz tudással is érkezünk a mozi vetítésére, akkor sem lehetünk teljes biztonságban. Történt ugyanis, hogy Hong-Kongban az egyik vetítés után kiözönlő tömegből egy férfi nekiállt mindent, kellően hangosan elmondani a filmről. Tette mindezt, úgy, hogy mások épp egy későbbi vetítésre vártak, így rontotta el nekik a mozi élményeit. Ezt kevésbé tolerálta egy néhány fős társaság, akik megleckéztetés céljából önjelölt „szuperhősökké” váltak és megverték az illetőt. Az internet népe ezt meglepően üdítően fogadta, mondván, hatalmas seggfejség egy több órás, lezáró, évekig épített filmet, ilyen módon elrontani másoknak. Legyen ez intő példa mindenki számára és ne rontsuk el mások szórakozását!

Forrás:

(Vulture)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés